Kevés olyan bibliai elbeszélés van, ami annyira megmozgatta sokak fantáziáját, de a kutatást és a gondolkodást is, mint a „napkelet országából” érkező „mágusokról” szóló – írja XVI. Benedek pápa a Jézus Krisztursól szóló könyve 3. kötetében. Ezt a történetet hallottuk a mai evangéliumban.
Kik voltak ezek a mágusok?
- XVI. Benedek pápa arról ír, hogy 4 korabeli jelentése is volt a szónak
- 1. A perzsa papi osztályhoz tartozó emberek
2. Olyan vallás hívei, akiknek a vallásában a filozófiának is fontos szerepe volt
3. Természetfeletti tudás és képesség birtokosa és gyakorlója, illetve varázsló.
- ilyenekből elég sok van mostanság
4. Csaló és csábító – ezeknek se vagyunk nagyon híjával
- Pál apostol az Apostolok cselekedetinek elbeszélése szerint egy Barjézus nevő embert „a sátán fiának”, „mindenféle igazságosság ellenségének” nevez (13,10), és felelősségre vonja.
Talán a csillagok ismerői voltak; de a bolygók együttállását kiszámítani képes és azt meg is látó emberek, „bölcsek” voltak
- „Szent Máté mágus-történetében a vallási és filozófiai jellegű bölcsesség szemmel láthatóan olyan erő, amely útra indítja az embert; az a bölcsesség, amely végül is Krisztushoz vezet el.
A Mt 2-ben szereplő mágusokra vonatkozóan a négy jelentés közül az első érvényes, legalábbis tág értelemben. Ha nem is voltak éppen a perzsa papság tagjai, azért mégiscsak egyfajta vallási és filozófiai felismerés hordozói, amely ott gyarapodott, és még mindig megvolt.”
„Milyen szemléletmód és miféle felismerések vezették ezeket a férfiakat, hogy útra keljenek a „zsidók királyához”, aki most született?
- Joggal azt mondhatjuk, hogy a vallások Krisztushoz tartó útját és a tudomány rá irányuló önfelülmúlását is megmutatják.
- Ezzel azt akarja kifejezni a szentatya, hogy ha helyesen műveli valaki a tudományt, az elvezethet Istenhez.
Valamilyen módon Ábrahám követői, aki Isten meghívására útra kel.
Más módon Szókratész követői, aki az előre adott valláson túl a nagyobb igazságra kérdezett.
Ilyen értelemben e személyiségek előfutárok, útkészítők, az igazság keresői, akik minden korban jelentősek.”
- és megtalálhatók a különféle vallásokban is
- gondolkodó, igazságkereső emberek
Ez a mai ünnep felveti a vallások egymáshoz való viszonyának a kérdését
- Alaposan nincs mód ennek a tárgyalásába itt belemenni, de egyértelmű irányt mutat ez a mai evangélium és Benedek pápa hozzá fűzött magyarázatai.
A szentatya ebben az összefüggésben felhívja a figyelmet mágus fogalom és egyáltalán a vallások ambivalenciája. Ezek „vezethetnek Krisztushoz is, de szembe is fordíthatnak vele.”
- „A vallások valódi megismerés útjává válhatnak, Jézus Krisztushoz vezető úttá. De ha Jézus Krisztus jelenlétében sem történik megnyílás az ő számára, ahol az egyetlen Isten és egyetlen Megváltó ellen fordulás törénik, ott „a vallás démonivá és rombolóvá lesz”.
„Az Apostolok Cselekedeteiben a mágus másik oldalával találkozunk. Ez Jézus Krisztus követével szemben használja saját hatalmát, s ezzel a démonok oldalára áll, akiket azonban Jézus már legyőzött.”
A döntő gondolatnak ezt tekinti Benedek pápa ebben a mai evangéliumi szakaszban: „a keleti bölcsek kezdetet jelentenek.
- Azt jelzik, hogy az emberiség útra kelt Krisztushoz.
- Olyan menet élén haladnak, amely végigvonul az egész történelmen.
Nemcsak azokat az embereket jelzik, akik megtalálták Krisztust.
Jelzik az emberi szellem belső várakozását, a vallások és az emberi értelem belső mozgását Krisztus felé.”
Bár csillagászok beszélnek a Juppiter és a Szaturnusz bolygók valamint a halak csillagképének együttállásáról, amely jelezheti időben is Krisztus születését, de „neves szentírásmagyarázók úgy vélik, hogy ennek a kérdésnek nincs értelme. Az evangéliumi elbeszélésben nem ez a fontos. Teológiai elbeszélésről van szó, amelyet nem szabad összekeverni a csillagászattal.
Jézus születésével elérkezett az asztrológia vége,
- „Nazianzoszi Szent Gergely azt mondja, hogy abban a pillanatban, amikor a mágusok Jézust imádták, eljött az asztrológia vége, hiszen a csillagok mostantól a Krisztustól meghatározott pályán haladtak (vö. Poem. dogm. V 55-64: PG 37,428-429).
Az antik világban az égitesteket isteni hatalmasságoknak tekintették, amelyek meghatározták az emberek sorsát. A bolygók istenségek nevét viselték. Az akkoriban érvényes felfogás szerint valamiképpen uralták a világot, s az embernek próbálnia kellett eligazodni ezek közt a hatalmasságok közt.
Az egy Istenbe vetett hit, amelyről a Biblia tanúskodik, már korán végbevitte e gondolatkör mítosztalanítását,
- Már a teremtéstörténetben nagyszerű józansággal világítóknak mondja a Napot és a Holdat – a pogány világ hatalmas isteneit —, amelyeket az egész csillagvilággal együtt Isten függesztett fel az égre (vö. Tér l,16köv.).
A pogány világba való belépésekor a keresztény hitnek újból foglalkoznia kellett az égitest-istenek kérdésével
- Az Efezusiaknak és a Kolosszeieknek szóló, fogságból írt leveleiben Pál ezért nagy nyomatékkal hangsúlyozta, hogy a feltámadt Krisztus legyőzte a levegőég hatalmasságait és erőit, és uralkodik az egész világmindenség felett.
Ebbe az irányba illik a bölcsek csillagának története is: nem a csillag határozza meg a gyermek sorsát, hanem a gyermek kormányozza a csillagot.
Ha úgy tetszik, egyfajta antropológiai fordulatról beszélhetünk:
- az Isten által kedvelt ember, így látjuk az ő egyszülött Fiában, nagyobb az anyagi világ minden hatalmasságánál, és több az egész világmindenségnél.”
Ma is nagyon kísért az asztrológia, a horoszkópokban való hit
- Ki kell mondanunk az eddigiek alapján egyértelműen, hogy nem a csillagok határozzák meg a mi sorsunkat, hanem ha Krisztust magunkra öltöttük, akkor minden befolyásolási kísérletük ellenére is járhatjuk Istenhez vezető utunkat.
Nem engedhetjük, hogy az asztrológiába vetett hit, vagy bármiféle mágikus, boszorkány, okkult prtaktikák befolyásolják életünket.
Jézus felszabadított minket ezek uralma alól.
De ezt a harcot nekünk is meg kell vívnunk, az Ő szabadítását a hit által magunkévá kell tennünk.
Bocsa József piarista atya