2019. 11. 12.

Beküldve: Elmélkedések a napi evangéliumhoz és ünnnephez

Gyermekeim! Ma arra hívom fel figyelmeteket, hogyan viselkedjetek szolgálat közben (Lk 17, 7-10). Mindjárt egy hasonlattal világítom meg nektek, mit tegyetek ilyenkor. Amikor kimerülten hazatér a mezőről a szolga, nem pihenhet meg, mert előbb ki kell szolgálnia az uraságot. Miután megtett mindent érte, csak azután foglalkozhat saját magával. Nem köszöni meg szolgálatát, hiszen erre a feladatra lett szerződve. Mindig alázattal teljesítsétek kötelességeteket! Tudjátok, hogy bármit tesztek, az én nevemben tegyétek, és akkor is, csak „haszontalan szolgák vagytok.” Nem tesztek mást, mint amit rátok bíztam! Minél nagyobb feladatot kaptatok tőlem, annál jobban elvárom tőletek az odaadó szeretetet, hiszen nekem szolgáltok. A mennyei lakomán, amikor egyenként megjelentek előttem, magam foglak kiszolgálni benneteket, hogy megfizessem nektek mindazt, amit az én nevemben tettetek az emberekért. Aki nekem szolgál, az így kövessen engem, és ahol én vagyok ott lesz a szolgám is! Jézus    

2019. 11. 11. Szent Márton püspök

Beküldve: Elmélkedések a napi evangéliumhoz és ünnnephez

Gyermekeim! Szent Márton püspököt egy olyan oldaláról szeretném bemutatni nektek, amit az mai evangélium is megemlít (Lk 17, 1-6).  Az ellenségeivel megpróbált igazi párbeszédet folytatni. Úgy közeledett hozzájuk, hogy nem alázta meg őket, nem törte össze lelküket, hanem felemelte. Saváriában született, és Fiatal gyermekként felvette a keresztséget, amit szülei elleneztek. Buzgón elindult követésemre, és ahol megfordult prédikált rólam az embereknek. Ő is olyan apostolom volt, aki mindig kérte tőlem, „növeld bennem a hitet” amely, élete végéig fokozatosan bontakozott benne. Püspökként pedig végleg megvalósította azt a tervemet, amire rendeltem. Komolyan vette tanításomat, és a tőlem kapott kegyelmeket bőségesen kamatoztatta. Amerre megfordult mindenhol építkezett, gyógyította a betegeket, és buzgón közvetítette szavaimat. Márton nem mondott le az emberekről, hanem igyekezett minden erejével hozzám irányítani őket. Tanuljatok tőle, és ne mondjatok le egykönnyen azokról, akik akadékoskodnak veletek, hanem építsetek velük jó kapcsolatot! Kérjétek a szent közbenjárását, hogy ti is békém hírnökei, és közvetítői legyetek! Jézus