NAGY LÉLEKMENTŐ-háló ima

Beküldve: Egyedi imák

KÜLÖNÖSEN MINDENSZENTEK ünnepének hónapjában NAGY LÉLEKMENTŐ-háló ima

(Esti utolsó imádságnak ajánlott)

Ó MÁRIA, TE „SZEPLŐTELENFOGANTATÁS”!

URUNK Anyja lettél, a Szent Átváltozás Anyja. Mint az Egyház Anyja rendelkezel kegyelmi kincsei fölött: a VILÁGMINDENSÉG GYŐZELMES KIRÁLYNŐJEKÉNT ISTEN kincstárnoka vagy.

Nyisd meg a Mennyei ATYA Kezeit minden átváltoztató kegyelmi kiáradásra, hogy az embereket már földi haláluk előtt az ISTENI IRGALMASSÁG megragadja és a hídon át az Örök Boldogság Honának túlsó partjára érkezzenek.

Nyisd meg, ó Anyánk FIAD JÉZUS KRISZTUS SZÍVÉT minden szentmise és imádság révén, hogy minden valamiképpen beismert bűnt eltöröljön és ISTEN Megbocsátásának kegyelmeit az Ítéletnél levonja.

Végül pedig nyisd meg, ó Anyánk a vigasztalás minden forrását azoknak a tisztuló lelkeknek, akik bűnbánatban és elégtételben súlyos terhet hordoznak. Adj azonban vigaszt a Földön hátramaradottaknak is, hogy higgyenek a szeretteikkel való viszontlátásban az örök MENNYEI ATYA HÁZÁNAK rejtettségében!

Szenteld meg a lélek és a test átváltozását, és tedd békéssé és reményteljessé őket, mert ez ISTEN AKARATA és irgalmas szeretete a mi üdvösségünkre.

Hála és köszönet!

Ámen.

A főparancs

Beküldve: Írások, tanulmányok

Bocsa József atya homoliája az évközi 30. vasárnap olvasmányaihoz (A/ sorozat)

A Jézus korabeli zsidók között különféle csoportok, pártok voltak. A mai evangélium ezek közül kettőt említ: a farizeusok és a szadduceusok pártját. Jézus egyik párthoz sem csatlakozik, bár ezek megpróbálnak mindent, hogy vagy a maguk pártjára állítsák, vagy elgáncsolják. Jézus ezek felett a csoportosulások felett áll. Ő nem párt alapon gondolkodik, hanem az igazságot képviseli, hirdeti, Ő maga az Igazság. A mai evangéliumi részlet is egy ilyen pártoskodó felállásból indul, egy alattomos szándékkal feltett kérdéssel, de Jézus most is olyan választ ad, amely olyan igazság, amelyre ráépül az egész Ószövetség, és amelyre ráépül a keresztény élet is.

A 9 elsőpéntek és elsőszombat fohásza

Beküldve: Szent Anna-rét

Hál' Istennek sokan végzik a nagy kilencedet (9 elsőpéntek és elsőszombat) hazánkért és a kápolna felépüléséért.

Többen kérték, hogy legyen hozzáférhető ennek a fohásza. Az eredeti cikkben ott szerepel, de itt külön is kiemeljük

Jézus Szíve, fölajánlom Neked Mária Szeplőtelen Szíve által ezt a szentáldozást, hogy  engesztelést nyújtsak minden megbántásért, amellyel illetnek Téged.

További cikkeink...