FÜGGELÉK

Engesztelő imák

Felajánlás a mennyei Atyához

 

Örök Atya! A végtelen szeretet Atyja, Jóság és Irgalom!

Mária Szeplőtelen és fájdalmas Szíve által egyesülve Jézus dicsőséges nevelőatyjával, Szent Józseffel és minden angyallal és szenttel – most, minden ember és a tisztítóhelyen szenvedő lelkek nevében, fölajánlom Neked szeretet Fiadat, Jézus Krisztust – istenségével és emberségével együtt.

Örök Atya – szeretettel, hálával és engesztelésül –, fölajánlom Neked Jézus megsebzett, vérző és megtört Szívét.

Örök Atya – szeretettel, hálával és engesztelésül – felajánlom Neked Jézusnak értünk ontott minden csepp drága Vérét.

Örök Atya – szeretettel, hálával és engesztelésül – felajánlom Neked isteni Fiad szörnyű haláltusáját és elhagyatottságát halála előtt az Olajfák hegyén.

Örök Atya – szeretettel, hálával és engesztelésül – felajánlom Neked Krisztus tövissel koronázott szent Fejét, az isteni Bölcsesség székhelyét – kimondhatatlan Szépségben és fönségben.

Tekints, örök Atya, mindenekfölött szeretett leányodnak, Máriának, a Szentlélek Mátkájának orcájára. Fogadd, örök Atya, Mária könnyeit, Szíve fájdalmát, és szenvedéseit – erényeit, érdemeit és tökéletességét.

Örök Atya – szeretettel, hálával és engesztelésül –, felajánlom Neked mindazt a szeretetet, amellyel isteni Fiad, a boldogságos Szűz Mária és az összes szentek érdemszerző cselekedeteiket véghezvitték.

Örök Atya – szeretettel, hálával és engesztelésül –, felajánlok Neked minden szentmisét, amelyet eddig már bemutattak, s amit majd ezután mutatnak be.

Örök, jóságos és irgalmas mennyei Atya, fogadd el Jézus és Mária egyesült Szívét, engesztelésül az egész világ bűneiért, isteni haragod csillapítására, a legszentebb Szentháromság megdicsőítésére, a Szentatya, a püspökök, papok és szerzetesek megvilágosítására, s a tisztítóhelyen szenvedő lelkek – köztük hozzátartozóim, barátaim és ellenségeim – váltságára. Amen.

 

Engesztelő ima Jézus Legszentebb Szívéhez

 

Jézus legszentebb Szíve, te túláradó jóságodból kiárasztod szeretetedet az emberekre és biztos menedéket nyújtasz nekünk, bűnösöknek, Mária Szeplőtelen Szíve által.

Alázattal és bűnbánattal megvalljuk, hogy sokat vétettünk gondolattal, szóval, cselekedetekkel és mulasztással, a hitben való lanyhasággal, közömbösséggel, a felebaráti szeretet elhanyagolásával: kötelességeink elmulasztásával; hálátlansággal isteni jóságod iránt. Ezzel kiérdemeltük igazságos büntetésedet. Ezért irgalomért és megbocsátásért esedezünk. Irgalmazz nekünk, szenvedésed és kereszthalálod végtelen érdemei által. Bízunk abban, hogy Mária Szeplőtelen Szíve érdemeiért elnyerhetjük irgalmasságodat.

Bűneinkért elégtételül és engesztelésül el akarunk fogadni minden próbatételt és szenvedést, amelyet szereteted számunkra rendel.

Újra hinni akarunk, erősen és gyermeki hittel, többet imádkozni és szeretni Téged azok helyett is, akik nem hisznek, nem imádkoznak, és nem szeretnek Téged.

Jézus legszentebb Szíve, dicséret, dicsőség és engesztelés Neked Mária Szeplőtelen Szíve által. Amen.

 

Engesztelő ima a káromkodás bűneiért

 

„Dicséret, imádás, szeretet és magasztalás az Isten szent Nevének minden teremtmény részéről, amelyet Isten alkotott a mennyben, a földön és a föld alatt. Különösen illesse tisztelet és dicsőítés az isteni Nevet az Oltáriszentségben jelenlévő Jézusnak legszentebb Szíve által, és Máriának szeretettel teljes Szeplőtelen Szíve által”

„Ó Jézusom, kívánom, hogy a lelkek iránti szeretettel teljes szomjúságod mindenkor kielégítést nyerjen, s hogy Téged minden emberszív igazán szeressen és vigasztaljon.” Amen.

 

Engesztelő ima Mária Szeplőtelen Szívéhez

 

Mária Szeplőtelen Szíve, alázattal és bűneink megbánásával engesztelést akarunk nyújtani Neked minden bűnért, amellyel isteni Fiad legszentebb Szívét megbántottuk, s amellyel a Te Szívedet is bántalommal illettük.

Bocsánatot kérünk saját bűneinkért, hálátlanságunkért és hidegségünkért. Bocsánatodért esedezünk minden szegény bűnös számára, aki tudatlanságból, elvakultságból, vagy gonoszságból vétkezett.

Mária Szeplőtelen Szíve, kérünk Téged, növeld bennünk a hitet és esedezz Jézushoz, fogadja ezt kárpótlásul oly sok ember hitetlenségéért. Jézus Szent Szíve növelje szeretetünket és hálánkat a Te Szent Szíved iránt és fogadja kárpótlásul a bűnösök hálátlanságáért.

Mária Szeplőtelen Szíve, bízunk Benned, és Hozzád könyörgünk azokért is, akik Téged nem szeretnek, nem bíznak anyai szeretetedben és jóságodban, s ezért nem könyörögnek Hozzád.

Mi is meg akarjuk tenni azt, amit a fatimai gyermekektől kértél: hogy „magunkat Istennek átadjuk, készek vagyunk meghozni minden áldozatot. Minden szenvedést vállalunk, amit csak Isten reánk küld. Vállaljuk őket, mint engesztelést a sok bűnért, amellyel az emberek megbántották Istent, az Ő Szent Fölségét. Vállaljuk a bűnösök megtéréséért, a káromkodások és mindazon megbántások engeszteléséért, amelyeket Szeplőtelen Szíved ellen elkövetnek.”

Térítsd meg, Ó Anyánk, térítsd meg a bűnösöket és nyilatkoztasd ki nekik is Szeplőtelen Szívedet, mint biztos menedékhelyet, ahol istenkáromlásuk Isten dicsőítésévé, hitetlenségük hitté, közömbösségük imádsággá, gyűlöletük szeretetté változik.

Add, hogy Istenünket és Urunkat többé soha meg ne bántsuk, akit már eddig is annyiszor megbántottunk. Eszközöld ki Szentséges Fiadtól a kegyelmet, hogy az engesztelésben hűségesen kitartsunk, és Szeplőtelen Szívedet utánozzuk a tiszta lelkiismeret, alázat, áldozatosság, és igaz Isten és felebaráti szeretet által.

Mária Szeplőtelen Szíve! Dicséret, magasztalás és szeretet Neked. Mi bízunk Benned! Segíts bennünket minden küzdelemben, szükségben és veszélyben, most és halálunk óráján. Amen.

 

Mária Szeplőtelen Szíve! Győzd le a sátán hatalmát és könyörögj értünk, hogy Isten szent akaratát mindenkor megcselekedjük. Amen.

 

Jézus isteni Szíve, könyörülj rajtunk!

 

Napi imák Szűz Mária Szeplőtelen Szívéhez

 

Anyánk, fájdalmas és Szeplőtelen Szívednek szenteljük magunkat, hogy ezáltal jobban Jézus Szívének legyünk szentelve, aki az Atya Szívén nyugszik, a Szentlélek szeretetében. Amen.

*

Mária fájdalmas és Szeplőtelen Szíve, testestül-lelkestül Neked szentelem magam most és mindörökre, mindazokkal együtt, akik nekem kedvesek, s akik tőlem idegenek. Amen. / 181 /

*

 

Ó legjobb és legszeretőbb Anya, Szeplőtelen Szíved által segíts, hogy miként Te, én is egészen teljesítsem a mennyei Atya akaratát. Amen.

*

Mária Szeplőtelen Szíve, fogadj el, amint vagyok, és tégy olyanná, amilyenné Te kívánsz engem tenni. Amen.

*

Mária, Anyám vagy, én a Tied vagyok.

Mária, Te Királynőm vagy, szolgálok Neked.

Mária, Te Úrnőm vagy, engedelmeskedem Neked.

Mária, Te tanítóm vagy, hallgatok Rád.

Mária, Te csillagom vagy, követlek Téged.

Mária, Te erőm vagy, Veled együtt küzdök.

Mária, Te oltalmam vagy, Rád bízom magam.

Mária, Te szentélyem vagy, Szeplőtelen Szívedben elrejtőzve akarok élni, szeretni, szenvedni Jézusért és meghalni. Amen.

*

Anyánk, szeretett Királynőnk, add a Te lelkületedet minden munkához, cselekedetünkhöz, add a Te védelmedet, szeretetedet és segítségedet egész napon át. Engedd, hogy mi és Isten minden szolgája a Te Szeplőtelen Szívedben lakozhassunk. Amen.

*

Csodálatos Anya, add a Te Szeplőtelen Szívedet az én vétkes Szívem helyébe, hogy így működhessék bennem isteni Fiad. Hallgasd meg kérésemet minden kegyelem hatalmas és hűséges közvetítője. Amen.

*

Jóságos Jézus, add a Te isteni, megsebzett Szívedet az én bűnös szívem helyébe, hogy így működhessék bennem a Szentlélek, s így növekedjél bennem Te, irgalmas szívű Jézus. Hallgasd meg kérésemet, jóságos, hűséges, szerető szívű Jézus, hogy csakhamar mint a béke királya uralkodhass ezen a földön. Amen.

 

(A “Szívcsere” mindkét imáját a Szűzanya adta Marienfriedben, 1947-ben.)

 

Kilenced Szűz Mária Szeplőtelen Szívéhez

 

Bevezető ima mindennap

 

Égi Királynőnk és Anyánk! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük.

Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön buzgalommal magasztalnak. Egyesítjük mindenekelőtt azzal az egyedülálló dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság megtisztel. Téged dicsőítenek, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja. Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk, és nagy bizalommal kiáltunk e siralom völgyéből. Eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk.

 

Első nap

 

Ó Mária Szeplőtelen tisztaságban ragyogó Szíve! Te vagy a legszebb virág Isten virágos kertjében. Te vagy az a csodálatos Édenkert, amelyet a bűn soha, soha nem kerített hatalmába. Eszközöld ki nekünk ezt a kegyelmet, hogy mi is, miként Te magad, Isten megbántását, még a legcsekélyebbet is minden erőnkkel kerüljük,

Üdvözlégy… Litánia Mária Szeplőtelen Szívéről. *

 

* Ennek szövegét lásd a kilenced után.

 

Második nap

 

Mária Szeplőtelen Szíve, örök szüzességben Istennek szentelt Szív! Te vagy az érintetlen liliom, a virágzó oázis a világ sivatagában, amelyben Isten Szeme gyönyörködik. Vonzz sok lelket szüzességed követésére, hogy a világ csábítását legyőzzék, és magukat osztatlan szívvel Istennek szenteljék.

Üdvözlégy… Litánia

 

Harmadik nap

 

Mária Szeplőtelen és isteni szeretettől lángoló Szíve! Te vagy az égő lámpás, amelyet maga a Szentlélek gyújtott lángra, és szeretetének olajával táplált: a Te Szívedben a szent Tűz soha nem aludt ki. Gyújtsd lángra a mi lanyha szívünket is az isteni szeretetnek azzal a Tüzével, amely a Te Szívedben oly nagy lánggal égett.

Üdvözlégy… Litánia

 

Negyedik nap

 

Mária Szeplőtelen és szemlélődésben elmerült Szíve! Gondolataiddal, vágyaiddal mindenkor Istennél időztél. Szent Fiad szavait és a megváltás titkait szent hallgatással őrizted Szívedben. Űzd el a nyugtalanító gondolatokat, amelyek megzavarják összeszedettségünket, és irányítsd lelkünket Isten felé.

Üdvözlégy… Litánia

 

Ötödik nap

 

Ó Mária Szeplőtelen és egészen alázatos Szíve! Minél gazdagabb lettél kegyelmekben és erényekben, annál mélyebbé változott alázatosságod. Szerény és visszahúzódó lelkületed különösen kedves volt Istennek, és emiatt méltatott arra az Isten Fia, hogy Szívedben szállást vegyen. Taníts bennünket is igaz alázatra és Isten akaratának követésére!

Üdvözlégy… Litánia

 

Hatodik nap

 

Ó Mára Szeplőtelen és sok szenvedéssel eltelt Szíve! Mint Krisztus Anyja és a Megváltásban Társa, egészen kiürítetted a szenvedés kelyhét. Segíts bennünket, hogy a szenvedésnek ezt a mértékét, amelyet az Isten jósága és bölcsessége számunkra kijelölt, bátran és bízó lelkülettel viseljük.

Üdvözlégy… Litánia

 

Hetedik nap

 

Ó Mária Szeplőtelen és a mi üdvösségünkért aggódó Szíve! Emlékezz meg a szegény bűnösökről, akiket vad szenvedélyek bilincse tart rabságban és Istentől távol élnek. Segítsd őket, hogy kötelékeiktől megszabaduljanak, és újra Isten gyermekeinek szabadságára jussanak.

Üdvözlégy… Litánia

 

Nyolcadik nap

 

Ó Mária Szeplőtelen, és Krisztus Egyházával szeretettel törődő Szíve! A kereszt alatt nekünk, embereknek, és az egész Egyháznak Anyja lettél. Imádkozz, könyörögj Jézusnál szüntelenül az Ő szeretett Jegyeséért. Egyházáért a földön. Vedd oltalmad alá a pápát, a püspököket, a papokat és Istennek egész népét. Védj meg bennünket a gonosztól.

Üdvözlégy… Litánia

 

Kilencedik nap

 

Ó Mária Szeplőtelen és királynői Szíve! Földi életed elmúltával az Úr fölvitt Téged a mennybe, s az Ő felülmúlhatatlan örömének birodalmában adott Neked szállást. Testestül-lelkestül a mennybe vétettél, ahol Szent Fiad Királynővé koronázott. Élj e királynői hatalommal a mi javunkra, jöjj segítségünkre mindenkor, ha kérünk, ha nem. Hadd legyünk Általad mi is méltók a mennyei koronára a Te jóságos közbenjárásodra!

Üdvözlégy… Litánia

 

Felajánló ima az egész kilenced végén

 

Mennyei Atya, Mária Szeplőtelen Szíve által felajánlom Neked Szent Fiadat, Jézust, ahogy Ő is a kereszten, föláldozta magát az egész világ üdvéért, s oltárainkon most is szüntelenül áldozatul adja magát. Fogadd kegyesen ezt az áldozatot Mária Szeplőtelen Szíve által, és irgalmazz nekünk.

Ne hulljon hasztalan ez a drága Vér, amely oltárainkon jelen van! Ne esedezzen értünk hiába Mária Szent Szíve. E szent áldozat és Mária könyörgései által fordulunk az atyai Jóságodhoz. Adj a bűnösöknek bocsánatot, a haldoklóknak kegyelmet az üdvösség elnyerésére, a világnak békét, az Egyháznak pedig egységet és minden mennyei jót. Amen.

Üdvözlégy Mária …

 

Litánia Mária Szeplőtelen Szívéről

Uram, irgalmazz nekünk!

Krisztus kegyelmezz nekünk!

Uram, irgalmazz nekünk!

Krisztus hallgass minket!

Krisztus hallgass meg minket!

Mennyei Atyaisten, irgalmazz nekünk’

Megváltó Fiúisten, irgalmazz nekünk!

Szentlélek Úristen, irgalmazz nekünk!

Mária Szíve, az Isten Szívének mintájára alkotott Szív – könyörögj éretünk!

Mária Szíve, a Szeplőtelenül Fogantatottnak Szíve, Mária Szíve, a Szentlélek méltó lakhelye,

Mária Szíve, az örök Bölcsesség Anyjának Szíve, Mária Szíve, a szép Szeretet Anyjának Szíve, Mária Szíve, az Isteni Ige Anyjának Szíve,

Mária Szíve, a halálnál is erősebb Szíva szeretetben,

Mária Szíve, a fájdalmak tőreivel átdöfött Szív,

Mária Szíve, a kereszt alatt Jézussal egyesült, megfeszített Szív,

Mária Szíve, Jézus Szívének képmása,

Mária Szíve, Jézus Szívének gyönyörűsége,

Mária Szíve, a szentség kincsesháza,

Mária Szíve, a minden kegyelem Közvetítőjének Szíve,

Mária Szíve, bűnösök menedéke,

Mária Szíve, szomorkodók erőssége,

Mária Szíve, elhagyatottak vigasztalója,

Mária Szíve, csüggedők felemelője,

Mária Szíve, üldözöttek menedéke és bátorítója, Mária Szíve, haldoklók reménye,

Mária Szíve, a szorongatottak mentsvára,

Mária Szíve, az Egyház védelme a sötétség ereje elleni harcban,

Mária Szíve, az okosság lakhelye, amely minden távtanítást szertefoszlat,

Mária Szíve, az egész világ Királynőjének dicsőséges Szíve,

Mária Szíve, Anyánk Szíve, Mária Szíve, minden dicséretre méltó Szíve,

 

Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, kegyelmezz nekünk!

Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, hallgass meg minket!

Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk!

 

Imádkozz érettünk, Istennek Szent Anyja, hogy az isteni Tűz, amely a Te Szívedet kimondhatatlanul betöltötte, a mi szívünket is lángra gyújtsa!

Könyörögjünk! Mindenható örök Isten! Te a Boldogságos Szűz Mária Szívében a Szentlélek méltó lakhelyét készítetted el, add meg nekünk és mindenkinek – aki Mária Szeplőtelen Szívét tiszteli –, a kegyelmet, hogy Hozzá mindig hasonlóbbakká váljunk. Kérjük ezt Krisztus, a mi Urunk által. Amen.

 

 

A keresztnél:

 

Itt függ a mi hitünk, a mi reményűnk, a mi szeretetünk, életünk, üdvösségünk és győzelmünk! Üdvözlégy… (háromszor)

 

A nagy szemeknél:

 

Dicsőség az Atyának, dicsőség a Fiúnak, dicsőség a Szentléleknek, a Szeplőtelen Szűz, a Világ Győzelmes Királynője által, most és mindörökkön-örökké. Amen. Alleluja! Ave Maria!

 

A kis szemeknél:

 

Világ Győzelmes Királynője, mutasd meg hatalmadat!

 

A végén háromszor:

 

Szent, szent, szent a seregek Ura és Istene, telve van az ég és föld az Ő dicsőségével! Áldott, ki az Úr nevében jő! Dicséret, hála, szeretet és dicsőség legyen Néked, Istenünk, hogy a Világ Győzelmes Királynőjét adtad minékünk!

 

Építsük fel az engesztelő kápolnát*

 

A nehéz viszonyok csak még sürgetőbbé teszik, hogy népünk jövőjéért áldozatot hozzunk Istennek, aki egyedül segíthet. Ezért épülnek fogadalmi szentélyeink a legsúlyosabb időkben. A háború alatt tettük le az alapkövét, most pedig Bíboros Főpásztorunk 1947. május 8-án ismét elindította az engesztelő kápolna felépítését szolgáló mozgalmat. Hogy a megbántott Isten kegyesen fogadja népünkért a Szűzanyának felajánlott fogadalmunkat, tartsunk őszinte bűnbánatot, küzdjünk a tömegbűnök ellen (misemulasztás, káromkodás, paráznaság, válás, bimbózó élet ellen merénylet, gyűlölködés, könyörtelenszívűség, gondoskodjunk az ifjúság tiszta, krisztusi életéről, imádkozzunk naponta a rózsafüzért. De vonjunk is meg valamit magunktól és adakozzunk szívesen az engesztelés oltárára! Aki Istennek ad, a legjobb kamatra ad! Ajánljuk fel távollevő, vagy elhunyt szeretteinkért is. Rendezzünk előadásokat egyesületeink által, terjesszük az eszmét ismerőseink között!

 

* Az eredeti adakozási felhívást tartalmazó röpirat szövege, amelyet Mindszenty írt alá, a következő közléssel: ”Akaratom, hogy a magyar engesztelésnek szentély épüljön”

 

Mondd napjában többször minden óraütésre, harangszóra:

Ave Maria!

Éljen a világ Királynője!

Győzelmes Nagyasszony,

Világ Királynője,

Légy engeszteléssel,

Hazánk megmentője!

 

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11