II. fejezet
Magántermészetű misztikus élmények
Az örök élet ruhája
Zárdánk folyosóját sepertem, mikor hirtelen Názáretben voltam. Sugallatot kaptam, hogy menjek oda és járjam végig a városkát. Felismertem Jézus erejét, hogy mindez elragadtatásban történik. Szívem annyira vágyódott mindig a názáreti Jézus után, hogy ott is csak Őt kerestem. Végigjártam a házakat Az egyik házba éppen bementem, ahonnan egy férfi lépett ki. „Kit keresel?” – kérdezte. – „A názáreti Jézust,” de rá se pillantottam, annyira elfoglalt Jézus keresése. A férfi így folytatta: „Menj be ezen a kiskapun, ott van édesanyám; majd ő megmondja, hol találod Őt” A férfi eltűnt, én pedig beléptem. A szobában egy asszony ült; kedves és szeretetteljes vonásairól azonnal felismertem a Szűzanyát. Boldogan rohantam Hozzá, de Neki is csak azt hajtogattam, hogy Jézust keresem. „Fiam most ment ki a kapun” – mondta a Szűzanya. E szavak hallatára azt hittem, végem van: elrejtőzött előlem Jézus. ”Fiam mondta, hogy jössz, és kért, mutassak meg neked valamit.”
Ekkor fölemelt egy köntöst; olyan szép volt, hogy alig mertem rápillantani. ”Ez a ruha az örök élet ruhája – mondta –, Cordula nővéré, aki ma érkezik zárdátokba, a déli órákban. (A nővér érkezéséről senki sem tudott). ”Sokat kell imádkoznod érte. ”A Szűzanya ezután megmutatott egy még gyönyörűbb ruhát: ”Ez Marcella nővéré. Ő kísért el annak idején téged Belgiumba. Fiam meghagyta, hogy sokat kell imádkoznod ezért a nővérért; különben nem tudja befogadni a számára készített kegyelmeket. Áldozat, engesztelés!” A Szűzanya egy harmadik leplet is megmutatott nekem: ”Ez a tiéd, az örök élet ruhája.” Egy pillanatig úgy éreztem, hogy a gyönyörűségtől, amit láttam, nyomban meghalok. Ekkor a Szűzanya jobb keze hüvelyk- és mutatóujjával finoman megfogta szerzetesi ruhám bő ujjasát, kicsit megemelte és ezt mondta: ”Fiam üzeni: ahhoz, hogy az örökkévalóságban e ruhát viselhessed, amit megmutattam, le kell vetned ezt a ruhát.” Az elragadtatás hirtelen véget ért. A történtek szörnyű zavarba hoztak. A reggeli szentmise után azonnal közöltem mindent főnöknőmmel, aki megértéssel, szeretettel hallgatott meg. Sírva kérdeztem tőle, mikor és hogyan kell levetnem ezt a szent ruhát, és miért kell egyszer kilépnem a rendből.
Imádkoztam a tabernákulum előtt, s nem voltam képes belenyugodni abba, hogy az örök élet ruhájáért le kell majd vetnem ezt a szent ruhát. Ekkor hallottam Jézus szavait: ”Amikor le kell majd tenned a szent ruhát, akkor mindenki leteszi ott, ahol te élni fogsz.”
Délben pedig, amint a Szűzanya megmondta, csöngettek, egy Cordula nevű nővér érkezett, szerzetesi ruhában, Pozsonyból. Ez a fiatal, széparcú teremtés a pozsonyi (ekkor már csehszlovákiai területen lévő) zárdából szökött meg, mert ott a rendőrség bevonásával kerestették. Hozzám jött, mert Pozsonyban én voltam a novíciák mesternője. A noviciátust nálunk újra kellett kezdenie. Elmondta azt is, hogy engem nagyon várnak a pozsonyi zárdában, s vissza szeretnének hívatni maguk közé.
A harangkötél
Nemcsak elragadtatásaim voltak, rengeteget szenvedtem a sátántól is. A gonosz lélek tudta, hogy Isten kezében eszköz vagyok, s hogy áldozattal, imádsággal sok lelket kell megmentenem. Amit ugyanis Jézussal megnyerünk, azt a pokol veszíti el. Kísértésekkel és megpróbáltatásokkal telt életem, midőn egyszer az ördög fölvitt a templomtoronyba, megfogta a harangkötelet, s arra akart rábírni, hogy akasszam föl magam. Úgy éreztem, hogy nincs miért tovább élnem, már-már hajlottam a kísértő szavára, ekkor hirtelen megszólalt a harang, dél volt. Elmondtam az Úrangyalát, és eközben éreztem, hogy enyhül a pokol fojtogató szorítása. Estig bujkáltam a toronyban, zaklatott lelki állapotban, Jézus után kiáltva. Este, tíz körül a főnöknő zseblámpával keresve talált meg. Velem maradt, imádkozott, kedves Mária érmét ajándékozta nekem. De alig hogy távozott, megjelent előttem a sátán, egy leírhatatlanul csúf állat képében, s megszólalt: ”Mit se számít, hogy most nem nyertem csatát; biztosíthatlak, halálod óráján az enyém leszel”. E pillanatban megjelent Jézus, és a sátánhoz fordulva így szólt: ”Nem lesz a tiéd, mert nem te ontottad véredet érette, hanem Én”. Ekkor testben és lélekben megvigasztalódtam, megerősödtem, és minden kételyem megszűnt.
A kegyelem mentőcsónakja
Egy csütörtök éjjel Jézus, mint azt gyakran megteszi, ma is elvitt a szenvedés kertjébe. Egészen elgyötörten kértem Őt, szabadítson meg egy bizonyos fizikai szenvedéstől. Jézus azonban így válaszolt: ”Ezt a szenvedést kegyelemként adom; ezért nem is veszem el tőled. A fizikai, ideiglenes vértanúság borzalmas átélése a kegyelem mentőcsónakja azoknak a lelkeknek, akik bűneik sokaságával a kárhozat felé hajóznak. Ha kérésedre megszabadítanálak ettől a szenvedéstől, akkor a mentőcsónak, a rád bízott lelkekkel együtt, örökre elsüllyedne. Ezért áldalak meg téged a vértanúság titokzatos átélésével, valahányszor ezt a szenvedést kezemből elfogadod azon lelkek örök üdvéért, akiket általad kívánok megmenteni. Kedves leányom! Titokzatos szenvedés, titokzatos kegyelem az, hogy meghalsz, és újra élsz. Ezzel a szenvedéssel nemcsak lelkeket mentek meg, hanem közelebb hozom hozzátok a világbéke nagy kegyelmét”. *
*A világbékéről lásd e könyv VII. fejezetét.
A csonttörés
Egyik reggel Jézus, miközben imádkoztam, elvitt a Kálváriára, és látni engedte a latrok csonttörését. Rettenetes látvány volt; örültem, hogy az Ő csontjait nem törték meg; elgondolkoztam ezen; Jézus így szólt: “Ha a Mennyei Atya irgalmas szeretete nem úgy intézkedik, hogy a latrok csonttörése előtt meghaljak, az emberi gonoszság éppúgy elbánt volna szentséges testemmel, akár a latrokéval. Kedves Leányom! Hogy a Mennyei Atya miért kivételezett isteni Fiával, az emberek számára titok; a földi emberek, és az Ég angyalai csak a végítélet napján tudják meg. Gyermekem! Egyesülj velem, és naponta mondj külön ezért hálát, és azért is, hogy a világ összes bűneinek rútságát magamon viseltem a kereszten haldokolva, s elnyertem Mennyei Atyám tetszését. Örök hála és dicséret érte a mindenható igaz Atya Istennek”. (Ahogyan Jézus ezeket mondta, rendkívül megható volt.)
Állatok eledele
Egy alkalommal azt mondottam Jézusnak: ”Nincsen a világon semmi, amit meg ne adnék Neked.” Ő ezt kérdezte: ”Mindenre képes volnál? Igen, csak örömödre szolgáljon” – feleltem. Néhány nap múltán, egy szentséglátogatáskor hallottam Jézus szavait: ”Hajlandó volnál sertés, vagy más állatok moslékát is megenni?”. Másodszor is meghallva Jézus hangját, nem tudtam, élő vagyok-e, vagy holt. Diadal, boldogság töltötte el a szívemet. Talán a mennyei boldogság érintett. Hogy nem haltam bele Jézus közvetlenségébe, talán annak köszönhetem, hogy földi természetességében, s nem megdicsőült ragyogásával érintette értelmemet. Szívemben így is földre estem, mint három tanítványa, mikor az Üdvözítő színében elváltozott. Így válaszoltam: ”Teérted, Jézus, megteszem, megteszem.” Jézus így folytatta: Akkor most indulj főnökanyádhoz, és mondd meg neki, hogy ma, az Én kívánságomra, nem kérsz ebédet. Egyben kérd hozzájárulását ahhoz, hogy amikor a sertéseket gondozó nővér a moslékot vödrökbe önti, egy edénnyel te is vehess az állatok eledeléből. Amit kimerítettél, az lesz az ebéded.”
Az ebéd nem írható le; az étel nem volt sós, nem volt édes, nem volt keserű, nem volt fűszerezetlen. Egyáltalán, nem tudtam megállapítani, hogy amit magamhoz veszek ízlik, vagy nem ízlik. Nem néztem a tányéromba, hogy sok vagy kevés van-e előttem. Nem gondoltam arra sem, hogy jóllakom-e, vagy sem. Az a tény, hogy fenntartás és gondolkodás nélkül követhetem az én Jézusom parancsát, egy földöntúli elragadtatott állapotba emelt.
Ima a megholtakért
Egyszer, hajnali fél négytől fél hatig, Jézus arra kért, hogy a szenvedő lelkekkel foglalkozzam. Éppen be akartam fejezni a naplóírást, amikor Jézus megszólított: ”Gyermekem! Tiszteletben tartom fáradtságodat, de arra kérlek, ne térj addig pihenőre, amíg le nem írtad a tisztítóhelyen szenvedő lelkek helyzetét. Akarom, hogy paptestvéreim minél előbb bekapcsolódjanak a szenvedő lelkekért végzett ima és életáldozatba. Most azoknak a szenvedő lelkeknek akarok segítséget nyújtani, akik még a földi életben azért könyörögtek Hozzám és Szeplőtelen Anyámhoz, hogy holtuk után, ha a tisztulás helyére érkeznek, könyörüljek rajtuk.”
Elvitt engem egy végeláthatatlan nagy helyre, ahol, bár sötét volt, mégsem szorította félelem a lelkeket. Megszámlálhatatlan sok lélek tanyázott itt. Szorosan egymás mellett gubbasztottak, mozdulatlanul, fekete leplekkel fedetten; mind egyforma volt, sötét, néma és szomorú. A fájdalomtól szinte megszakadt a szívem. Értelmi látomásban tudomásomra jutott, hogy ezek a lelkek a földi emberektől még semmi segítséget (imát, áldozatot) nem kaptak. Tudták, hogy számukra még nem érkezett el a segítség órája. De tudták azt is, hogy nem késik soká a kegyelem.
Jézus ezután egy hasonló helyre vezetett. A lelkek itt is ugyanúgy, egymás mellett gubbasztottak fekete leplekkel lefödve, de amikor Jézussal beléptünk, mindnyájan megmozdultak. Kezemben rózsafüzér volt, hogy értük imádkozzam. Amikor a lelkek meglátták az olvasót, mind egyszerre kiáltozni kezdtek: „Nekem, értem, nekem, értem, nővér, értem, nekem!” Egymást túlkiáltva könyörögtek segítségért, mint amikor a méhraj özönlik felhőként. S bár egyszerre kiáltoztak, mégis külön hallatszott mindegyikük hangja; többeket fölismertem, akikkel kapcsolatban állottam, néhány más rendhez tartozó társamat is. Megdöbbentem, amikor egy tartományfőnöknő fordult hozzám, és szelíden kért, hogy imádkozzam érte. Utána nyomban egy ismerős nővér jött, összekulcsolt kézzel; megfogta a rózsafüzért és könyörgött: „Értem, értem!” Nem tudom, hogyan, testben-e, vagy lélekben, de csurgott róla a veríték.
Jézus ezután egy harmadik helyre ment, én utána. Megszámlálhatatlanul sok nővér állt mozdulatlanul ott is: mint az előző teremben az ismerős nővérről, mindannyiukról csorgott a veríték. Felém fordultak, rózsafüzérimákat kértek tőlem; ez a helység már világos volt. Azon gondolkodtam, miért pont a rózsafüzért kérik tőlem. Jézus ekkor megmutatott egy rózsafüzért, amelynek szemei virágfüzérből álltak. Mindegyikben Jézus egy-egy csepp vére ragyogott. Amikor imádkozzuk az olvasót, a Jézus Vére arra hullik, akiért mondjuk. A tisztóhely lakói Jézus megváltó Véréért esedeztek.
Munkarend
Egyik reggel, imádság közben aggasztottak az előttem álló feladatok. Jézusom ekkor így szólt hozzám: ”Nem tudom észrevenni izgalmadat anélkül, hogy segítségedre ne siessek. A következő rendben végezd tennivalóidat: minden munkádat összeszedettségben és Szeplőtelen Anyám áldásával kezdd el, s ugyanígy is fejezd be. Ha szólok hozzád, a napot szavaim leírásával kezdd; ezt azért is kívánom, mert amíg írsz, Velem foglalkozol, és lelked Velem töltekezik. Erre szükséged van neked, de Nekem is. Ezután kövesd Szeplőtelen Édesanyám példáját, és jelenlétem boldogságában fogj a varráshoz, és a többi feladathoz. Ne feledd, hogy egy leírt betű, vagy egy öltés, egy lelket jelent. A kegyelem nagysága az áldozattól, és a szeretet tiszta szándékától függ. Ne foglalkozz azzal, hány lelket mentettél meg. Én, Jézus, a lelkek üdvözítője, jegyzek minden megmentett lelket. Az örökkévalóságba való bevonulásod pillanatában ezt is leolvashatod a kegyelemtábláról. Ezek a lelkek majd hálásan mutatkoznak be neked, és az örök boldogságban köszöntenek. Édes Leányom! Isteni akaratom szerint, a lelkek megmentése legyen legfőbb gondod, egyetlen életcélod. Mennyei Atyám előtt az ember élete, a lelkek megmentése nélkül, csak üres lap.”
Az ítélet helye
Jézus többször elvitt az ítélet helyére. Legutóbb egy igen bűnös lélekért imádkoztam. Lelkiatyám kérésére megkérdeztem, megmenekült-e? Jézus látnom engedte, hogyan folyt le az ítélet e lélek fölött. Arra számítottam, nagy dolgokat fogok látni, de nem láttam semmit. Csak képekben tudom elmondani, amit átéltem. Figyeltem az említett lelket, amint az ítéletre ment, mellette őrangyala és a sátán. Jézus isteni fenségében várta. Nem az Atya ítél. Az igazságtétel, néma csendben zajlik le, egy pillanat alatt. A lélek előtt lepereg élete. Jézus szemével látja azt, és megjelennek rajta a pettyek, fekete pontok vagy foltok. Ha a lélek kárhozatra méltó, semmi bánat nincs benne, Jézus szótlan marad, a lélek elfordul Tőle; a sátán akkor megragadja a lelket, s azonnal elhurcolja. Legtöbbször azonban Jézus mérhetetlen szeretettel kinyújtja kezét és megmutatja azt a helyet, amelyet a lélek az örök dicsőségben megérdemelt. Majd így szól: ”Menj be!” Akkor a lélek magára húz egy leplet, a tisztítóhelyen szemlélt lepelhez hasonlót. – A leplek színe sokféle lehet, a fehértől egészen a feketéig, s már megy is a tisztítóhelyre. A Szűzanya kíséri, vigasztalja; vele van őrangyala is. Az el nem kárhozott lélek nagyon boldog, hiszen látta helyét az örök dicsőségben.
A Szűzanya nincs jelen az ítélet minden szakaszánál; mielőtt az ítélet bekövetkezne, közbenjár Szentséges Fiánál a lelkek üdvéért, mint valami védőügyvéd, védelmezi a lelkeket. De amikor az ítélet megkezdődik, már szótlan, csak kegyelme sugárzik a lélekre. S az ítélet tulajdonképpeni pillanatában a lélek egyedül áll Jézussal szemben. Viszont amikor a megérdemelt színű leplet magára veszi, a Szűzanya ismét mellette van, és a tisztítóhelyre kíséri. A Szűzanya szinte állandóan a tisztítóhelyen időzik, árasztja megmentő és enyhet adó kegyelmeit. A tisztítóhellyel kapcsolatban ugyan sokszor beszélnek tűzről, de én nem láttam semmiféle tüzet. A tisztulás helye ez, de a boldogságé is egyben. A lelkek ott várakoznak, örömmel várják az örök boldogságot. A boldogságon van a hangsúly, nem a szenvedésen. – Az említett bűnös lélek megmenekült a kárhozattól.
Megkérdeztem Jézust:
Mitől függ az üdvösségünk?
Jézus szavai: „Az üdvösség nem a tegnapi naptól függ, sem a 40 év előtti naptól, hanem az utolsó pillanattól. Ezért állandóan tartsatok bűnbánatot. Az üdvösséget azért kaptátok, mert megváltottalak titeket. Az üdvösségtek nem a ti érdemeitektől függ. Attól eljövendő dicsőségetek foka függ. Ezért is kettőt kell gyakorolnotok:
- a) állandó bűnbánatot,
- b) sokszor mondjátok: Jézusom, kezedbe ajánlom lelkemet.
Az ítélettől nem kell félni, Jézus a báránynál is szelídebb, és kimondhatatlan szeretettel veszi körül a lelkeket. Nem küldi sem tisztítóhelyre, oda a lélek vágyva indul, hogy mielőbb megtisztulva találkozhasson magával a Szeretettel, akibe beleszeretett; a gőgös lélek maga veti meg ezt a Szeretetet, elhatárolja magát, és ez maga a pokol.
Egyszer Jézus vállán sírva kérdeztem: „Miért teremtetted meg a poklot?” – Mire Jézus elvitt egy igen bűnös lélek ítéletére, ahol is a nagy bűnösnek megbocsátott. A sátán dühöngött: „Ez a lélek életében enyém volt, nem vagy igazságos!” – vágta oda Jézusnak. – „Ez annyi bűnt elkövetett, én csak egyet, és mégis megteremtetted a poklot számomra.”
Jézus akkor határtalan szelídséggel szólt a sátánhoz: – ”Lucifer! Kértél Tőlem, csak egyszer is bocsánatot? Lucifer akkor szinte okádott a dühtől, úgy ordította:
– „Azt nem, azt már nem!”
Jézus akkor hozzám fordult: „Látod, ha bocsánatot tudna kérni, megszűnne a pokol.” Ezért kéri tehát Jézus tőlünk, hogy állandó bűnbánatban éljünk: fontoljuk meg, mennyit szenvedett Jézus bűneinkért, hogy elnyerhessük az üdvösséget, kérjünk ezért Tőle sokszor bocsánatot, és szeressük Őt ezért.
Jézus nagyon vágyik szeretetünkre, mégpedig mindenkiére külön. „Minden lélek egy külön világ” – mondja Jézus. Egyikük sem helyettesítheti a másikat. Jézus minden egyes lelket úgy szeret, hogy ahhoz hasonlóan senkit.”
Jézus tanítása arról, mikor nem tud a pokol ördögi cselekvést űzni:
”Gyermekem! Ha nagy bánat ér, és nem tudsz imádkozni, ha megzavarodtál valami miatt, ha megbántottak, ha úgy érzed, le vagy forrázva, és másra nincs erőd, csak ennyit mondj Nekem bizalommal és szeretettel: Jézus… Jézus! Akkor Nevem hallatára a szentek, Szeplőtelen Édesanyám is leborulnak, és imádnak Engem. A pokol is bezáródik, mivel az is Isten hatalma alá esik, nem tud cselekedni, az is meghajol Nevemre.
Ezt jelenti a Szentírásban az, hogy Jézus Nevére meghajol ég és föld. Nem gondolod, hogy nagyon sokat ér ez az imádság, ha kiejted Nevemet?
Ha az imádságra szánt idő alatt nem tudsz mást, csak kiejted Nevemet, ahányszor lélegzel szeretettel és bizalommal, igen jól imádkoztál, és mindent elnyerhetsz általa.”
Natália nővér: „Ezért is nem kell erőszakosan térítenünk. Ha valaki megközelíthetetlen, például apa, anya, szülők, gyermekek, elég ha imádkozunk értük. Áldásos erőtér fogja körülvenni őket. Mindezt pedig a Szűzanya által! Mert minékünk általa kell Jézushoz közelednünk, ha azt akarjuk, hogy kedvesek lehessünk Jézus előtt. Szűzanya nélkül nem tudunk Jézushoz közel kerülni. A gőgös ember nem tudja ezt megtenni. A gőgös ember a kárhozat útján halad. Lucifer sem tudott megalázkodni. A Szűzanya a tenyerében hordozza minden gyermekét. Dédelgeti, minden érdemét neki adja, Jézust elnézésre hangolja.
Ha valakinek az a vágya, hogy Jézushoz közel kerüljön, akkor a Szűzanyához kell fordulnia, és magát egészen neki kell adnia. A Szűzanya aztán biztosan fogja őt Jézusnak megőrizni, és átadni.”
Kell-e félteni Jézust Máriától, miként a másvallásúak vélik?
Én a Szűzanya bolondja voltam, annyira szerettem. De amikor Jézus megjelent, annyira lekötött az élmény, hogy nem tudtam másra gondolni. Megkérdeztem Jézust:
– Nem esik rosszul Anyádnak, ha Téged szeretlek? Jézus mosolygott: „Ha örömet akarsz szerezni Szeplőtelen Anyámnak, akkor mondd Nekem. Szeretlek!”
– Jézusom, ezután így mondom Neked: Jézusom szeretlek. Édesanyád örömére!
Jézus véleménye a gonosz emberekről
Nemrég a tévét néztem, ahol egy ember kutyát uszított a menekülőkre, amely széttépte őt. Annyira megrázott, hogy a valóságban is egyik ember kínozza a másikat, és azt kívántam, szét kellene tépni azt, aki ilyesmire képes.
Jézus megszólalt bánattal telve:
„Akit megkínoz egy másik ember és meghal, az Tőlem kegyelmet kapott, és kimondhatatlan boldogságban részesül egy örökkévalóságon át.
De mi lesz azzal, aki gonosz volt? Az is az Én gyermekem. Meghaltam érte. És most te is ütsz rajta? Nem is az ő gonoszsága fáj jobban, hanem az, hogy te megütötted őt, azt akit annyira szeretek. Ezzel Engem ütöttél meg! Ó, kérlek ne bánts! Inkább imádkozz érte. hogy megtérjen, hogy ne kelljen elveszítenem, ne kerüljön a kárhozatba, hogy az Enyém lehessen.”
Ekkor Jézus megmutatta, hogy milyen rajongva szereti a bűnösöket. Ezek miatt szeret Jézus engem is. Jézus így aranyozza be azokat a bűneinket, amelyeket megbántunk. Nem merném újra elkövetni őket, nehogy fájdalmat okozzak Neki. Megértettem azt is, hogy az utolsó ítéleten, amikor bemutatják megbánt bűneinket, azok ragyogó ékszerekké válnak, Jézus szeretete miatt.
Jézus véleménye tetteinkről
Megkérdeztem Jézust, milyen cselekedetet végezzek, hogy kedvére legyek. Jézus erre így válaszolt: „Nem számít Nekem, hogy mit csinálsz, térdelsz-e, vagy ülsz, avagy fekszel, Tőlem akár cigánykereket is hányhatsz, csak az a fontos, hogy mindig Mellettem légy, és szeress Engem!!! Soha ne lépj ki Belőlem! Mindig Velem társalogj! Mondj el Nekem mindent, a gondolataidat is. Csupán arra vigyázz, hogy Nekem fájdalmat ne okozz. A többit elvégzem Én helyetted: a te családod anyagi és lelki életét. Nem kell kérned semmit, ha szeretsz Engem. Neked csak egy feladatod van, hogy Engem szeress! Szeretném, ha megértenéd ezt végre. Minden más hozzáadatik neked, szegény, drága gyermekem.”
Jézus más módon is kéri a bűnbánat gyakorlását
Sokszor gyónj! Láttam, ilyenkor Jézus kinyitja Sebeit, és azokból cseppenként folyik a Vér mindaddig, amíg a pap a feloldozási imát mondja.
„Gyermekem, menj gyónni! És mondj valamit, mert Véremet akarom újra ontani az emberekért. Bűnbánatodat kérem.” *
* Medjugorjeban a Szűzanya havonta kér szentgyónást. Nem azért, hogy gyötörjük magunkat, hanem mert megalázkodásunkra szüksége van Jézusnak, engesztelésül a gőgös emberek bűneiért, és a világ megtéréséért.
Jézus koldul
Egyszer megdöbbenve láttam Jézust koldusruhában. Szánalommal kérdeztem:
– Jézusom, honnan jössz?
– Papjaimtól.
– Mit kerestél náluk?
– Lelkeket kértem tőlük.
– És kaptál?
– Nem kaptam.
– Miért nem adtak neked lelkeket, Jézusom?
– Azért, mert önmagukkal jobban el vannak foglalva, mint a lelkek megmentésével. A lelkek üdvösségéért kellene fáradozniuk; le kellene mondaniuk önmagukról, s a sokféle élvezetről. De nem így tesznek; pedig Én a kereszten értük imádkoztam: „Atyám, kezedbe ajánlom lelküket, hogy egy se kárhozzék el közülük.” Leányom, éjjel-nappal imádkozz értük, minden áldozatot hozz meg papjaimért, hogy amint most Nekem tőlük, úgy a végelszámolásnál egyiküknek se kelljen üres kézzel távoznia mindörökre.”
Így szoktam imádkozni
Sokszor élveztem Jézus és a Szűzanya jelenlétét együtt. Azt kértem tőlük, ne legyek látványossága e világnak. Ismeretlenséget, megsemmisülést kértem ezen a földön, hogy csak egy törekvésem legyen, csak egy örömöm; amit ezek a szavak rejtenek: Te, meg Én.
„Ha a Tiédnél jobb sorsot adsz, engem magasztalsz, s én nem tudnék úgy a szemedbe nézni, hogy több vagyok, mint Te. Ne engedd, Uram, hogy bármiben is jobb legyen az életem, mint a Tiéd volt!”
„Én teszlek szentté”
Ördögi kísértések következtében sokat szenvedtem attól, hogy esetleg elkárhozom. Hosszantartó szenvedések és gyötrődések után így szólt hozzám Jézus: „Te csak azzal törődj, hogy Engem szeress. Ne törődj még bűneiddel sem! Ne dolgozz azon, hogy szentté légy, csak hagyatkozz Rám: Én teszlek szentté!”
„Az én szeretetemmel foglalkozz; azt viszont, hogy szeretlek, hitesd el magaddal! Így több kegyelmet kapsz, s lelked őrömmel töltekezik mindenkor.”
